2011. december 22., csütörtök

Az utolsó riport a Gladiátor csapat egy újabb Drarry-imádó leányzóval készült. Élete első kihívása a jelenlegi, de a csapatkapitány már most nagyon elégedett a teljesítményével . Drarrystaként azt vallja, hogy Dracót és Harryt nem szabad elválasztani egymástól, így Neville-t kaparítaná meg magának. Roxfortosként a Griffendél lenne a háza, kviddecsezne, majd elhagyva az iskolát gyógyítónak állna.Szeretettel mutatom hát be Nektek ezt az édes és mindig mosolygó lányt; rosemalfoyt!

1. Miért jelentkeztél a kihívásunkra, mi volt az, ami megfogott benne?

Jelen pillanatban azt érzem, hogy azért mert volt egy elborult pillanatom. Ez lesz életem első kihívása, és annak ellenére, hogy bármi újat szívesen kipróbálok, ettől most elég rendesen félek. Főleg azért, mert rengeteg dolgom van, tekintve, hogy itt a nyakamon a nyelvvizsgám is. De ennek ellenére, mindent meg fogok tenni, hogy jól sikerüljön. Na de mindezek mellett, azért is jelentkeztem, mert az egyik szerevező / nem akarok ujjal mutogatni, de igen Kyra, rólad van szó / nagyon közel áll a szívemhez, és amikor mondta, hogy a Tél lesz az egyik fő kulcs, már előttem is volt egy egész történet. Az már egy másik kérdés, hogy megvalósul-e vagy sem. Ha itt nem is, egyszer biztosan.

2. Melyik páros volt eddig a legvadabb, akikről írtál? Tervezel a közeljövőben ritka párosról írni? Ha igen, kik lennének azok?

Nos, én a Draco/Harryt messzemenően nem nevezném vadnak, szóval eddig nem volt vad párosom. Tervben van egy kissé különleges páros, akikről még úgy külön sosem olvastam, csak a főpáros mellett voltak mellék száll. Hogy kik? Az legyen az én titkom.

3. Ha a kihívás díja az egyik Harry Potter szereplő lenne, akkor kit szeretnél megnyerni, és miért pont Őt?

Neville-t szeretném, olyan kis esetlen a drága az elején és egyszer csak felnő és ő maga is hőssé válik, pedig senki nem nézte volna ki belőle. És nem is akármilyen pasi lesz. Szóval most azonnal kérem az ágyamba!

4. Hogyan képzelnéd el az életedet a Roxfortban?

Hú, hát reményeim szerint griffendéles lennék, és kb. olyan ötödik hatodik környékén, már kézre keríteném Neville-t, és sok-sok estémet tölteném pont ezért a fiú hálóban, ahol rávezetném Harryt, hogy Draco jobb, mint Ginny. Hermionével, jól kijönnék, de szerintem csak a harmadik év után, amikor már egészen levetkőzte az okoskodást. És biztos, hogy benne lennék minden féle hülyeségbe. És a kviddics csapat szerves tagja is lennék, imádnék a levegőben repkedni.

5. És a Roxfort elvégzése után?

Mivel, most valami pszichológiai szakmát képzelek el magamnak, ezért a Roxfort után gyógyítónak állnék. Vagy tanár lennék, és újra visszatérnék a Roxfortba.

6. Melyik az a saját írásod, ami legközelebb áll a szívedhez, és miért?

Két ilyenem is van, remélem, nem bánjátok, ha mind kettőt megosztom veletek.
Az első boldog nyár című művem egy nyári kis írás, amit egyszerűen imádtam írni és sosem akartam befejezni.

http://fanfic.hu/merengo/viewstory.php?sid=89933

A másik pedig egy kicsit depisebb, de azt is nagyon szeretem, íme:
http://fanfic.hu/merengo/viewstory.php?sid=84861

Nincsenek megjegyzések: