2011. december 6., kedd

Ma este újra a Gladiátor csapat egyik tagját ismerhetjük meg. A kedvencei az Ikrek és Neville, egyik kedvenc párosítása pedig a Drarry. Akár azt is mondhatnám, hogy Ő a Drarry egypercesek királynője :). Ma esti riportunk alanya nem más, mint Anxxsa!

1. Miért jelentkeztél a kihívásunkra, mi volt az, ami megfogott benne?
Ez az első kihívásom, amin részt fogok venni, és kíváncsi voltam, hogy milyen is :) És mivel, a szervezők egyik tagját kicsit közelebbről is ismerem, így jobban felbátorodtam :D Aztán ugye fontos szempont volt, hogy olyan legyen a téma, ami számomra teljesíthető, és amit a kihívásról olvastam, az alapján nagyon tetszett :) A név is sugallja, hogy a nemek közti rivalizálás az az egyik fontos momentum, és ebben meg akarom magamat mérettetni :)

 2. Melyik páros volt eddig a legvadabb, akikről írtál? Tervezel a közeljövőben ritka párosról írni? Ha igen, kik lennének azok?
A legvadabb, az Drarry, de az sem volt olyan nagyon durva :DD. Tervezem, igen, mert minél több párost próbálok ki, annál könnyebb lesz rájöjjek, hogy melyik is áll leginkább közel a szívemhez :)

3. Ha a kihívás díja az egyik Harry Potter szereplő lenne, akkor kit szeretnél megnyerni, és miért pont Őt?
Jaj. Azt hiszem, az Ikreket kérném az ágyamba :D Mert imádom őket, és pofira is igen helyeskék :P

 4. Hogyan képzelnéd el az életedet a Roxfortban?
Ikrek-szint. Mindenkit átvágni, megviccelni :D Bár ez a jelen életemre nem igaz, inkább a csöndesebb típus vagyok, na de... ROXFORT. Hát jézusom, az agyam elszállna és mindenkit az őrületbe vinnék :D

 5. És a Roxfort elvégzése után?
Ez egy olyan kérdés, amire nem tudok válaszolni :( Elképzelésem sincs... max a Minisztériumban dolgoznék. Az ikrek egyike pedig a férjem lenne. De lehet, hogy átmennék arabba, és akkor mindketten a férjeim lennének. Kicsit különcködnék, hogy nem a férfiaknak lenne 65764db nőjük, hanem a nők pasiznának be :DD (egyéni felfogás.)

 6. Melyik az a saját írásod, ami legközelebb áll a szívedhez, és miért?
Hmmm. Itt kettőt tudnék felsorolni, de csak az egyiket fogom ideírni, mert a másik még folyamatban van, és a történet 3/4-e még meg sincs írva, csak a fejemben kavarognak az ötletek :(

Én a Ron/Hermione történetemet mondanám akkor, hogy az áll a legközelebb a szívemhez, mert azt a párost imádom, és azt a történetet egy nap alatt sikerült megírjam :) Bár vannak benne hibák, amik idegesítenek, de lusta vagyok kijavítani őket :D

Nincsenek megjegyzések: